A királyi ház titkai, A silla királyság ékköve, Dae Jang Geum és a többiek

Ez az oldal a Dél- koreai drámákkal, sorozatokkal foglalkozik :) *-*

Hwang Jin Yi (2007)

Film

A gisaeng a gésa koreai megfelelője. Ugyanolyan művelt, kulturált szórakozató hölgy, mint japán társa, aki elsősorban az igényes társalgásért felel, egyéb szolgáltatásait ellenben nem olyan könnyű megszerezni - bár nem lehetetlen. Természetes, hogy miután több film is sikeresen dolgozta fel egy-egy gésa történetét, a koreaiak sem késlekedhettek tovább, hogy ők is bemutassák saját üdvöskéjüket a világnak.

Több bestseller regény, népszerű TV-sorozat és sikeres film is feldolgozta Hwang Jin-yi-nek, egész Korea egyik leghírhedtebb gisaengjének életét. Ez a 2007-es alkotás egy regény adaptációja, mely érdekes módon egy észak-koreai szerző tollából származik.

" Az utóbbi idők pozitív csalódásai után nagy várakozással ültem le egy újabb koreai film elé. A háttér sokat sejtetett, reméltem, hogy egy kellemes történelmi drámához lesz szerencsém. Sajna azonban ugyanazokat a tüneteket kezdetem el produkálni, mint egy másik hasonló lap szerzője, aki gyermekkori élményét vélte újra átélni eme drámai alkotás alatt. Ő ugyanis évekkel ezelőtt kipróbálta, meddig bírja, ha fejét bedugja a mélyhűtőbe, azonban pár percen belül elkezdett zsibbadni a homloka, s be kellett szüntetnie a kísérletet.

Ez a film rémisztően unalmas. Emellett közelít a két és fél órás játékidőhöz. Az egészet buta beállítások, jellegtelen karakterek, sablonos sztori, és vontatott tempó jellemezi. A film első fele sem pörög túlzottan, de a második egy és negyed óra még ehhez képest is belassul. Ez az idő semmivel sincs kitöltve, a szereplők személyiségéből alig jön át valami, nincsenek igazán drámai helyzetek, fordulatok, akció, egy szóval lapos. Hiába a két neves, sokat próbált színész, akik a főszerepeket alakítják (Song Kye-hyo, Ju Ji-tae), az egyiknek nem megy a játék, a másiknak pedig elég korlátozottak a lehetőségei."

Forrás: http://www.azsiafilm.hu/ismertetok-korea/hwang-jin-yi-2007.html

 

 

Hwang Jin Yi / 황진이

sorozat

 

Műfaj:"hagyományos dráma "

Epizódok: 24

Csatorna: KBS2

Szereplők:

Ha Ji Won - Hwang Jin Yi ( későbbi Gisaeng nevén: Myung Wol )

Kim Jae Won - Kim Jung Han

Kim Young Ae -Yim Baek Moo (vezető táncos, Jin Yi nagynénje)

Wang Bit Na - Bu Yong

Tae Yoo Joon - Byuk Kye Soo

Jang Geun Suk - Kim Eun Ho

Lee In Hye - Gae Ddong, később: Danshim

Lee Shi Hwan - Yi Saeng

Kim Bo Yun - Mae Hyang (Chief táncos sokáig rivális)

Jun Mi Sun - Heon Keum

Kim Young Ae 

Yoo Yun Ji - Seom Seom 

Hwang Eun Ha - Wol Hyang

Kim Seung Wook

Jo Jae Wan 

Hyun Suk 

Lee Hee Do 

Lee Joon 

Kang Ye Sol 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 14
Heti: 55
Havi: 412
Össz.: 304 919

Látogatottság növelés
Oldal: Hwang Jin Yi
A királyi ház titkai, A silla királyság ékköve, Dae Jang Geum és a többiek - © 2008 - 2024 - dae-jang-geum.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »